Délelőtt elmentünk a Maszat Műhelybe és ma zöldségeket csináltunk krumplinyomdával (én elsoroltam egy csomó zöldséget, amit már ismerek). Még salátalevéllel és répával is lehetett festeni! A piacra menet találkoztunk a Mamával és a Krisztiékkel és a piacon vettünk husit, meg görög dinnyét, répát, epret, körtét, és pár apróságot. A Mamánál finom volt az ebéd, legalábbis a leves: paradicsomleves volt betűtésztával! Kicsit még játszottam még az Annával, aztán hazajöttünk aludni.
Ébredés után ettem krémtúrót uzsonnára és lementünk az oviba megnézni az évzárót. Eleinte tényleg érdekes volt, de nem szeretek sokat egy helyben ülni, úgyhogy végül anya inkább "kiadott" a Kati Mamának és vele hazasétáltunk és még kicsit babáztam az Annával és amikor levittük sétálni a Somát, akkor hazajöttünk.
Apa már itthon volt és játszott velem a híradó alatt aztán vacsorára megint parilevest kértem és közben anya megsütötte a karikára vágott padlizsánt, de megkóstolva már nem ízlett, úgyhogy csak egy kevés cukkínit ettem, a többit megette apa, aztán mentünk is egyből fürdeni és még lefekvésig apával játszottam a gyümölcsökkel, meg a mágneses könyvemmel.
Milán