Reggel nehezen ébredtem, kicsit hisztiztem is, amiért sietnem kellett, mert várt minket a Mama, akivel együtt elsétáltunk a kispesti piacra és egy csomó gyümölcsöt megnézhettem és vettünk is egy csomó mindent, például vilmos körtét, tojást, husit, túrós táskát, stanglit, ilyesmiket. Alighogy visszaértünk a Mamához, átjött a Dédi és anya is elment az ebédért , de ma is csak csipegettem, alig ettem a gyümilevesből és a rántott husiból. Utána mentem aludni, de megint jól bekakáltam, de aztán aludtam valamennyit. Uzsonnára joghurtot ettem és nemsokkal később anya is hazaért a Noémivel, akivel érdekes játékban versenyeztünk: lisztet kellett az orrunkkal fújni. Hát ez irtó muris volt és mind a ketten egész jól belejöttünk némi gyakorlás után. A játék után pedig öltöztünk is lassacskán.
Alighogy elkészülődtünk, már meg is érkezett apa és segített hazacipelni két nagy zacskót. Otthon persze a gyümölcsökkel játszottunk ma is és egy kicsit a fatortával is (arra is gyümölcsöket raktunk apával) egész a híradó végéig, mert akkor szokás szerint mentem fürdeni és utána vacsorázni. Apa csinált finom szendvicset és ettem macisajtot is, csak sajna ráharaptam a stanglin keresztül a saját ujjamra és eléggé fájt - még sírtam is. Lefekvésig még újból szétdobáltam az előzőleg összeszedett gyümölcsöket a nagyszobában. Az este pedig orr-porszívózás nélkül érhetett véget, ugyanis sikerült kifújni rendesen az orromat! Anyáék nagyon örültek, hogy már ilyen ügyes vagyok és a délutáni lisztes játéknak hála már megy az orrfújás a zsepibe.
Milán