Reggel apával keltem és ő adott reggelit és amikor anya is elkészült, felöltöztünk és lent a Mama már várt minket és vele együtt elsétáltunk a rendőrséghez, ahol már ott voltak a Krisztiék és pár rendőr bácsi, akik megmutatták a rendőrautókat és be is lehetett ülni és szirénázni, azután ujjlenyomatot is vettek tőlünk és megnézhettük a fogdákat (az egyikbe be is mehettünk, de elég rideg hely volt mondhatom) és azután megnézhettük a rendőr kutyusokat és még motorokra is felülhettük, sőt a rendőr bácsi beindította én pedig túráztathattam a motort! Amikor vége volt a bemutatónak, átsétáltunk a nagy játszóra és képzeljétek megtaláltuk a múltkor elvesztett szőlőt! Persze csúszdáztunk és mászókáztunk is a Botival. Ebédelni felmentünk a Mamához és játszottunk Annával amíg a Kriszti főzött nekünk ebédet. Ebéd után a Krisztiék hazamentek, én pedig mentem aludni a hálóba és ébredés után a Mamával csináltunk meglepetést anyák napjára, de ez még titok! Később anya is megjött a Noémivel, és elővette a bringákat és letörölgette tisztára mind a kettőt, aztán felöltöztünk és amikor apa is megérkezett, lementünk a bringákkal és már lent várt minket a Kriszti, az Anna és a Boti, mert ők is jöttek velünk bringázni! Nagyon klassz volt a wekerlén kőrözni és apa gyorsan is tekert, amikor kértem, de a Boti is nagyon ügyes volt és sokszor megelőzött minket! Sokáig bicikliztünk (én persze még apa mögött ültem, akárcsak Anna a Kriszti mögött), de azért egy játszótérnél megálltunk kicsit játszani. Aztán hazakísértük a Krisztiéket és mi is visszavittük a bicikliket a Mamához , aki még lent sétált a Noémivel és a Somával és pont jöttek a Noémiért a szülei és kaptam tőlük ajándékot: egy dobozt, amiben pázzlék vannak (este ki is próbáltuk!) Hazaérve mentem is fürdeni és egy kis játék után jól vacsoráztam és még játszottunk lefekvésig.
Milán