Reggel még apa gyorsan adott reggelit, de már rohant is dolgozni, így utána anya volt velem. Délelőtt sétáltunk a Mamával egyet és vásároltunk is és felmentünk a Mamához és amikor megjött az Anna, akkor lementünk vele a játszótérre játszani. Ebédelni mentünk vissza a Mamához, de én csak levest ettem és a Dédi is ott volt a Mamához. Ebéd után aludtunk az Annával egy jót és ébredés után már ott volt a Boti is és a Noémi is és uzsonna után mindannyian lementünk a kis játszótérre, ahova kicsit később lehozta apa a kikészített gyümölcseimet, de alig tudtam velük játszani, mert menni kellett fodrászhoz. Most apa jött velem és nem sírtam, sőt viszonylag nyugodtan ültem, aminek az Anikó néni, a fodrász nagyon örült, mert így ügyesebben tudta vágni a hajam, ami tényleg klassz rövid lett. Mire visszaértünk a játszótérre, a Botiékat már hazavitték a Krisztiék, de szerencsére még a Noncsit nem és még voltak más gyerekek is. Később, amikor a Mama megsétáltatta a Somát, mi is elkísértük és haza is mentünk. Otthon apa játszott velem, és a híradó után épp vacsoráztam, amikor csengettek, és a Peti volt az. Amíg apa számítógépet szerelt a Petinek, addig ő rajzolt nekem a konyhában a mágneses rajztáblámra. Vacsi után pedig megmutattam neki a sok-sok gyümölcsömet és zöldségemet amíg apa összerakta a gépet, és utána a Peti hazament, én meg fürdeni. Persze ma is megmostam a játszótéren összekoszolt gyümiket és még ettem egy kis túróvarázst is. Lefekvés előtt pedig még apával számítógépeztünk kicsit (csináltunk snowmen-t és pumpkin-t !)
Milán