Az éjszakát sikerült "balesetmentesen" megúszni, de apa rosszabbul járt: ő is elkapta tőlem ezt a vírust vagy mit, és most egyfolytában a vécén üldögél. Még jó, hogy vannak szünetek is és tud nekem reggelit adni és játszani. A délelőtt így telt el, mert még anya is beteg ma, szóval úgy tűnk, mára én lettem a legegészségesebb (relatíve ugye). Aztán egyszercsak kopogtak és a Dédi volt az: értem jött, lementünk sétálni és persze a Somit is megsétáltattuk. Jó sokáig lent voltunk és a Mamával együtt jöttem haza. Már éhes voltam, de sajnos még diétáznom kell, így a csoki "ugrott", és mentem is aludni kicsit, mert fáradt voltam már. Ébredés után uzsonnáztam, és apával játszottam, meg anyával is néha egészen estig. Ja és dévédéket is néztünk, aztán apa lement a doktor nénihez, mert nagyon rosszul érezte magát, én pedig közben vacsoráztam és rosszalkodtam is, úgyhogy bünti is volt... Amikor hazaért apa, hozott nekem egy kis csomagot! Képzeljétek, én kaptam postán! Rá volt írva a nevem is és egy tök jó kis könyvecske volt benne! De klassz! Aztán még játszottam kicsit apával, és utána mentünk fürdeni, és persze nem bírtam ellenálni a kísértésnek és a bevitt hathetek egyik poharából egy jó adagot ráfröcsköltem apára, meg persze úszott az egész fürdő is. Hát apa nem repdesett, főleg így betegen nem, úgyhogy az esti játék sajnos emiatt elmaradt, de legalább anya azért mesélt nekem az új könyvből egy szép hosszú mesét.
Milán