Ma is korán keltem és elég nyűgösen, pláne amikor a mágneses rajzolóm is elromlott és apa nem tudta megcsinálni, mert mennie kellett már dolgozni... Kicsit játszottunk anyával és elmentünk a Bori tornára és amíg kezdődött, az előtérben dobáltam a játékokat (pedig nem szabad...), és ma mindenki beöltözött jelmezbe és mi is vittünk de nem volt kedvem beöltözni, hanme mondtam a Borinak, hogy én most "cserép kanna" vagyok, csak kell hozzá egy kis fantázia :) Utána csináltunk Jancsi bohócokat és én is kiszíneztem egyet. Hazafelé bementünk az ebédért és a Mamánál már ott voltak a Botiék és együtt ebédeltünk, aztán amíg anya levitte a Somát a Botival, addig mi a Mamával cintányéroztunk és Anna pedig táncolt és énekelt nekünk :) Amikor visszaértek anyáék, mi hazamentünk aludni , de most csak keveset aludtam és a Dédi vigyázott rám amíg anya a Noémiét vitte a Mamához, úgyhogy addig megmutattam a Dédinek a gyümölcsöket és a zöldségeket, és miután hazaért anya, rá nem sokra apa is megjött és adott uzsonnát, aztán játszott velem, sőt még a rajzolótáblát is meg tudta szerencsére javítani, úgyhogy utána már rajzolgatni is tudtunk! Kicsit később anya elment tanfolyamra és átjött a Csaba, aki apával számítógépezett, de utána még szín szerint rakta velem a gyümölcsöket :) Estefelé megéheztem, úgyhogy apa adott vacsorát és utána nézhettem a "Kukucska kalandjait" kicsit még a fürdés előtt.
Milán