Reggel még épp elcsíptem apát, aki indult dolgozni, mi pedig anyával a reggeli után szánkóval (mert este esett sok-sok hó!) elmentünk az Enikő nénihez énekelni és játszani. Visszafelé bementünk a kis közértbe, ahol anya szerint borzasztóan viselkedtem (na jó, az tény, hogy mindent összefogdostam és jópár dolgot le akartam dobálni a polcról, ja meg a hűtőpult mögé is beszaladtam, de hát már ez is baj?). Aztán a Mamánál ebédeltünk, jobban mondva anyáék ebédeltek, én meg ettem pár falatot és annyi... Utána hazamentünk aludni és úgy látszik fáradt lehettem, mert jó sokat aludtam! Uzsonna után hazaért apa is és picit játszottunk, aztán anya elment a Somiért, mi pedig a nagy szánkóval utána mentünk és a dombon hatalmasat szánkóztunk! Anya és apa felváltva csúsztak le velem rengetegszer én meg sikítottam örömömben, olyan gyorsan repült a szánkó! Ez a kétszemélyes fém szánkó sokkal klasszabb, mint a kicsi, amivel eddig csúszkáltunk, mert itt ketten is tudunk lecsúszni és akkor sokkal inkább biztonságosabbnak tűnik (a másikból azért jópárszor kipottyantam...) Jó sokat csúszkáltunk! Otthon pedig vacsoráztunk, és fürdés után kicsit játszottunk, aztán mentem aludni.
Milán