Délelőtt elmentünk egy bútor-áruházba vásárolni, de én inkább csak rohangálni akartam, de persze apa folyton utolért és akkor szépen kellett sétálni, pedig az olyan-de-olyan uncsi! Szerencsére hamar végeztünk és mehettünk haza. Otthon még melegebb ruhába öltöztünk anyával és lementünk a térre szánkózni kicsit, de ezt is hamar meguntam és inkább haza mentünk. Közben apa csinált ebédet és mivel éhes voltam ettem egy adag fincsi husit és még olyan tésztát is kértem, amit apa főzött, de én nem pörkölttel, hanem kecsöppel és tejföllel. Mivel szépen ettem és sokat, ezért még egy kinder csokit is kaptam apától, és utána anya átvitt a Mamához, mert délután ők mennek színházba , én pedig a Mamát boldogítom addig... Na jó, ma csak kicsit voltam rossz és aludtam is egy jó nagyot délután :) Estefelé pedig átjött a Dédi és Ani és velük és a Mamával levittük a Somát sétálni. Pont a házunk előtt sétáltunk, amikor anyáék is hazaértek, úgyhogy mentem haza velük és otthon apa játszott velem a bunkeremben a vacsoráig, ami az a fincsi tészta volt, mint délben és most is jól ettem, így még egy kindert - ezúttal egy kinder pinguit - is kaptam. Épp befejeztük a vacsit, amikor kopogtak és az Erikáék voltak az ajtóban. Beengedtem őket és innentől egész este a Bálint és a Nati végígpróbálta a játékaimat és én pedig megmutattam nekik a zöldségeimet. Sajnos amikor ők hazamentek, nekem is menni kellett fürdeni és rögtön aludni, még jó, hogy anya mesélt egy "Anna és Peti" mesét...
Milán