Ma délelőtt a gyerekházba mentünk, ahol maszatműhely volt. Ma sokan voltunk és egy ideig nagyon érdekes volt, mert bohócot festettünk és verset is tanultunk hozzá, csak aztán kicsit bevadultam és a kezem ügyébe eső ecseteket és parafadugókat dobáltam szanaszét, úgyhogy kicsit büntiben is voltam, és a végén még játszottunk kicsit, de akkor meg mindenhova elszaladgáltam, úgyhogy inkább elindultunk hazafele... A Mamánál épp ott volt a Dédi és a Noémi is és a Mama lábát épp masszírozta egy gyógymasszőr néni. Ebédre a Mama sütött nekünk husit, de csak pár falatot ettem, ezért nekem nem járt sajnos krémes süti, csak a Noéminek, mert ő sokat evett. Ez még mind semmi, mert utána aludni se volt kedvem, és amikor a Noncsi felébredt, levitt minket anya a nagy játszótérre (ahol megint csak büntibe voltam, amikor a homokot két kézzel szórtam amerre csak tudtam...). Miután jöttek a Noémiért, mi anyával visszamentünk a Mamához és a soma sétáltatás után hazamentünk. Otthon már várt minket apa és játszottunk és rajzoltunk estig és a vacsora előtt apa beállította azt a kis dévédét, amit a Dédiék küldtek nekem, no és ez olyan érdekes dolog, hogy vinni kellett a konyhába is és vacsora alatt a Bujj-bujj dévédét tudtam nézni. Fürdés után még rajzoltunk anyával, de aztán már későre járt, úgyhogy menni kellett aludni.
Milán