Nos, reggel anyával játszottunk, például olyat, hogy újságból kivágtunk ételeket-italokat és beragasztottuk egy füzetbe őket (én is ám!), aztán a Mamáékkal elsétáltunk az ebédért és nála ettünk, de utána semmi kedvem nem volt aludni, mert hallottam, hogy jönnek nemsokára a Botiék! Így is lett és még picit játszhattunk, de aztán mindenkinek menni kellett aludni. Amikor felébredtünk, anya is megjött a Noémivel, így már négyesben tudtunk játszani és rajzolgattunk is. Épp kezdtünk belemelegedni a rohangálásba és rosszalkodásba, amikor megjött a Zoli és apa és a Zoli hazavitte Annát és a Botit (aki még köszönés helyett össze koccintotta fejünket a Noncsival, hogy sírtunk is...) aztán jöttek a Noémiért is, így mi is öltöztünk és végül a Mama és a Soma hazakísért minket. Otthon apával rajzoltunk és építettünk várakat a vacsoráig (közben anya is hazaért a tanfolyamról). A vacsi után még kértem olyan gabonapelyhet, amit apa is evett és olyan finom, mint amilyennek látszik, mondhatom :) Fürdés után pedig még kicsit rajzolgathattam, de aztán menni kellett aludni...
Milán