Délelőtt rajzoltunk madáretetőket és magokat is ragasztottunk a papírokra anyával, és később elmentünk az ebédért, meg levittük a Somát is sétálni, majd pedig ebédeltünk (szerencsére jó sok tészta volt a levesben, mert azt szeretem!) és közben megjött a Kati mama a Dédivel. Kicsit később mentem aludni és épp akkor ébredeztem, amikor anya meghozta a Noémit. Uzsonna után természetesen igen jót játszottunk (és persze kicsit rosszalkodtunk) a Noémivel. Közben apa is átjött és neki is produkáltuk magunkat, egészen amíg jött a Noémiért a Timi, mert akkor mi is hazaindultunk. Otthon kicsit apával hat-heteztünk és anyával rajzoltunk, majd a fürdés után passzoltam a főzeléket, amit apa csinált vacsorára, de még az ugyanolyan kenyér se volt ínyemre való, mint amit anya csinált (pedig nekem is csinált egy szalámis szeletet), de amikor láttam, hogy a fele se tréfa és tényleg mehetek üres pocakkal aludni, ahogy apa kijelentette, akkor azért a szalámis kenyeret csak-csak megettem (pláne, hogy utána csokit is kaptam anyáéból...), viszont már nagyon késő volt állítólag (az óra mutatói a tízesnél jártak), így akár tetszett, akár nem, menni kellett az ágyikómba aludni.
Milán