Ma tényleg korán keltünk, és még itthon volt apa, úgyhogy kivetettem magam vele az ágyból, és játszottam a szobámban a hat-hetekkel, amíg anya megcsinálta a reggelit. Kicsit pázzléztunk még, aztán elindultunk és szép lassan odamotoroztunk az énekre. Mármint én motoroztam ugyebár, és anya sétált mellettem... Ma sokat énekeltünk és játszottunk és egész sokan voltunk. Utána hazafelé kerestünk szép leveleket, és elmentünk az ebédért, ahol találkoztunk a Kati Mamával, és együtt mentünk fel hozzá ebédelni. Közben megjött a Dédi is és én kétszer is kértem levest. Utána megjött az Anna és a Boti és irtóra örültem nekik! Mondtam is nekik, hogy "Várt Milán tiktek!" Kicsit még játszhattam a Botival, és hazamentem aludni.
Mikor felébredtem, épp hazaért apa, és együtt meguzsonnáztunk, aztán már mentünk is le a nagy játszótérre, mert a Mama már lent várt minket az Annával és a Botival! Egy ideig motoroztunk és hintáztunk, amíg a Kati Mama le nem hozta a hat-heteket, mert azt sikerült ott felejteni...Amíg haza nem indultunk, természetesen a hat-hetekkel játszottunk, és hazafelé felváltva motoroztunk a Botival. Otthon kirakósoztam a híradó alatt, utána pedig ettem vacsorára jó sok sajtos-kecsöpös csavaros tésztát és persze kértem utána a kinder-tojás "adagomat" :) Fürdés után pedig még anyával is játszottam kicsit, a lefekvésig.
Milán