Ma is elment már apa vidékre, mire felkeltünk, pedig ma korábban keltem. Reggeli után formákkal játszottunk és már egy csomó formát ismerek ám! Ilyeneket, hogy henger, téglalap, kocka, kőr, négyzet, satöbbi. Még könyveket is nézegettünk, aztán a Kati mamával és a Dédivel együtt elindultunk az ebédért és én a Dédivel elmentem közben a kis játszótérre. Utána a Mamánál ebédeltem és ott is aludtam. Uzsonna után elmentünk anyáék elé és a Mamával, és végül a Noémivel kiegészülve lementünk a játszótérre, mert ma még egész jó idő volt. Nem sokkal később lejött apa is és a Mama hazavitte a Noémit, mi pedig még lent maradtunk játszani, amíg anya is megérkezett, mert ő közben ugye a Botival volt focin. Nos, így hármasban végül hazasétáltunk , illetve én motoron üldöztem apát, de nem sikerült elütni, mert folyton félreugrott... Otthon rögtön mentem is fürdeni, egyrészt csupa homok voltam, plusz csupa kaki... Fürdés után még kicsit játszahattam, aztán vacsoráztunk hármasban, de mivel csak a felét ettem meg a pörköltnek (hiába ettem három ubit is!), ezért ma nem volt kinder tojás jutalom :(
Vacsi után apa játszott velem kirakósat és hat-heteset a lefekvésig.
Milán