Ma reggel korán keltünk ugyan, de apa már rég elment vidékre még korábban. Mi pedig elsétáltunk énekre a reggeli után és anya nagyon megdicsért, mert végig szépen sétáltam mellette és fogtam a kezét.Ma jó sokan voltunk az éneken és klassz játékok voltak ma is és amikor furulyázott az Enikő néni, én kitaláltam, hogy ez a "kis kacsa fürdik"!
Innen a Kati mamához mentünk és ott volt a Dédi is, aki játszott velem az ebédig, de ma nem voltam túl éhes, úgyhogy alig ettem, utána pedig hazamentünk aludni. Egy keveset aludtam és uzsonna után hívtuk apát, hogy merre jár, de sajnos még irtó messze járt, úgyhogy nélküle mentünk le a nagy játszóra, ahol ma is jót játszottam, de ma legalább voltak lenn más gyerekek is. Amikor kezdett sötétedni, hazamentünk és nemsokára szerencsére megérkezett apa is, akit rögtön bevontam a játékba a fürdésig, ami után apa rábeszélt egy tányér levesre sok tejföllel, ami után még kaptam túrókrémet, kinder tejszeletet és még kértem egy kis tejpépet is! Ezek után még lefekvésig apával játszottunk, főleg a hat-hetekkel persze...
Milán