Ma reggel apa vett ki ugyan az ágyból, de sajnos mégis el kellett mennie dolgozni. Mi pedig anyával, a reggeli után elmentünk az énekre az Enikő nénihez. Ma voltak új játékok is! Hazafelé menet még beugrottunk közértbe is és otthon vettük észre, hogy valamikor lekakilt egy madár. Aztán anya elment ebédért és én meg a Kati mamánál megvártam és ott is ebédeltünk, de nem ott aludtam, hanem otthon, pontosabban igen nehezen aludtam el, sőt, azt a mókát is kieszeltem, hogy ledobáltam az összes szőrme állatot és a kenőcsöt, amit anya ott felejtett az ágyam melletti szekrényen, nos azt szépen szétkentem a szekrény tetején. Hát anya nem igen örült neki ! Aztán nagy nehezen elaludtam, és mire felébredtem, apa már itthon volt. Gyorsan meguzsonnáztam és már indultunk is át a Botiékhoz! Juhhé! Sajnos már későre járt, úgyhogy nem mocival mentünk, hanem autóval. A Botiéknál irtó jót játszottunk és persze rohangáltunk is, (amit anya nem szeret) és estefelé a Kriszti csinált nekünk vacsorát és utána folytattuk a rohangálást és a játékokat. Sajnos este menni kellett haza, akárhogy is tiltakoztam, és otthon mentem is fürdeni, utána vacsorára ettem egy kis krokettett és majonézes krumplit , aztán még anyával és apával játszottunk kicsit és menni kellett aludni.
Milán