Reggeli után átsétáltunk a Mamához, aztán onnan motorral az ebédért mentünk és kicsit sétáltunk is, aztán ebéd után persze mentem aludni. Amikor felébredtem, már ott volt a Dédi, az Ani és anya közben elhozta a Noémit is. Uzsonnára túrós táskát kaptunk (mmmm fincsi) és lementünk a játszótérre. Ma korán jöttek a Noémiért, de mi még lent maradtunk kicsit. Közben apa is lejött, és később ő hazavitte a játékaimat, mi pedig a bringó-hintóval levittük a Somát sétálni. Én is szerettem volna sétáltatni a Somát, de folyton elhúzott a pórázzal méghozzá elég erősen ám!
Otthon játszottam apával a hat-hetekkel és az új mágneses könyvecskémmel, és pár mondókát is elmondtam neki, aztán mentem fürdeni és vacsorázni: ettem tésztát és paradicsom levest és mivel ma viszonylag szépen ettem, apa adott fincsi csokis sütit is, aztán még kicsit játszhattam is a lefekvés előtt.
Milán