Ma reggel is kértem apát, hogy vegyen ki, és utána reggeliztünk anyával, mert közben apa sajnos elment dolgozni. Mi pedig az Europarkba, ahol kicseréltük az új cipőmet egy nagyobbra, aztán a könyvesboltban választhattam három új könyvet magamnak! No és még a Ferrariba is beülhettem!Hazafelé menet még bemehettem az oviba motorozni, és ebéd előtt még egy csomót lent voltunk a játszótéren is. Ebéd után mentem volna aludni, de egyrészt bekakiltam, plusz a Boti és az Anna is megérkezett, úgyhogy elég nehezen aludtam el. Ébredés után uzsonnáztunk és kicsit még a Noémi is velünk játszott, de aztán jöttek érte, mi pedig lementünk a játszótérre, ahol szerencsére sok ismerős gyerek volt lenn. Épp a Botival együtt hintáztunk, amikor apa is megérkezett, aztán még anya az Annát is meghintáztatta, utána pedig még jót rohangáltunk és játszottunk a Botival, amíg meg nem jött a Botiékért a Zoli, mert akkor mindenki szépen hazament. Otthon kicsit játszottam apával a vacsoráig, ami fincsi tojásrántotta volt virslivel és persze kecsöppel, ami után apa csinált ma is banánturmixot. Nyamm nyamm! Kaja után fürdeni mentem, és lefekvésig az új könyvekkel játszottunk, főleg a mágneses - állatkás könyvemmel, ami irtó klassz!
Milán