Ma is mentünk énekre az Enikő nénihez, és ma szakadt az eső, úgyhogy jól beöltöztünk és az úton pocsolya-vadászkodtunk és csigákat is láttunk egy csomót. Az éneken elég kevesen voltunk, mert sokan bölcsisek lettek a régiek közül. Sokat énekeltünk és játszottunk, aztán haza indultunk, illetve még beugrottunk a közértbe és így mentünk fel a Mamához. A Mama megkérdezte, mit csináltunk ma, én pedig mondtam, hogy "csigavadászaton voltunk" :) Közben anya elment ebédért és ma nagyon finomat hozott: gulyás levest és tejbegrízt – amiből kétszer is repetáztam! Utána jót aludtam otthon, és ébredés után lementünk a játszótérre játszani. Szerencsére sok ismerős gyerek is lent volt ma és nem csak a nagyfiúk, akik folyton verekednek és porolnak… Később lejött a Mama is a Somával együtt sétálni, és mi is csatlakoztunk hozzájuk. Épp elindultunk, amikor összefutottunk apával, aki lejött utánunk, úgyhogy elköszöntünk a Mamától és előbb elmentünk a szelektív kukákhoz, aztán hazasétáltunk (illetve én motoroztam). Otthon meglepetést („lepetést”) készített nekem apa: vett egy halom mindenféle árut a pénztárgépemhez. Egy csomó érdekes színes kicsi doboz és némelyiken van vonalkód is, úgyhogy meg tudom csipogtatni a vonalkód olvasómmal :) Anyával ki is próbáltuk rögvest, aztán amikor meguntam, inkább szétrámoltam a hat-heteket, utána pedig apával egy „csodaszép várat” építettünk. A híradó után vacsoráztunk és most is jó sokat ettem, levest sok tésztával, rántott husit és egy sütit is a végén. Utána mentem fürdeni, de a játék igen rövid lett, mert megint belepisiltem a kádba és apa ilyenkor rögtön kihúzza dugót, lezuhanyoz és kivesz… Lefekvésig pedig például olyat játszottam, hogy anya kivitte a játékaimat – én meg visszahordtam amivel szerettem volna még játszani :)
Milán