Ma épp indult apa, amikor keltem, és persze kikönyörögtem, hogy vegyen ki, úgyhogy anya se tudott tovább lustálkodni, mert nem hagytam :) Reggeli után gyurmáztunk anyával és csináltunk csigát és sünit meg kukacot is, utána a szobába mentünk és amíg anya pakolászott, én szépen sorba raktam a kis autóimat. Utána elmentünk az ebédért és én kismotorral mentem végig! Utána a Mamánál ebédeltünk és egy kicsit aludtam, és mivel hamar felébredtem, én is mehettem anyáékkal együtt a Noémiért. Uzsonnázni csak amikor visszaértünk, akkor volt kedvem, utána pedig mentünk le a játszótérre. Pontosabban mivel a joghurtot az uzsonnánál egy laza mozdulattal a Noémire öntöttem, ezért úgy volt, hogy én nem is mehetek, de esküdöztem, hogy többé ilyet nem teszek, úgyhogy a Mama levitt végül anyáék után... Nem sokkal később apa is odajött a térre és a Dominikáék is épp lejöttek, úgyhogy jó sokat játszottunk (és kicsit megint rosszalkodtam persze). Amikor felértünk, játszottam kicsit apával, és amikor láttam, hogy anya milyen finomat vacsorázik (milánóit sajttal és kecsöppel! nyamm-nyamm!), én is kértem gyorsan, úgyhogy apa melegített nekem egy tányérral és én meg is ettem mind egy szálig. Ezután mentem is fürdeni, de ez elég rövid fürdés lett, ugyanis belepisiltem a vízbe, és ezzel vége is lett a játéknak, apa lezuhanyozott és már mentünk is ki. A szobában még játszottunk apával amíg anya vasalt és még írhattam is a számítógépbe "négyet". Apa még elmesélt egy kicsi piros autós mesét és sajnos már mennem kellett aludni....
Milán