Ma reggeli után előbb elsétáltunk anyával az oviba, ahol kértünk egy kapát és vittünk még magunkkal gereblyét és öntözőkannát, ugyanis kertészkedni mentünk a kis játszótérhez. Anya megmutatta hogyan kell kapálni és gereblyézni, és megöntöztünk pár bokrot is, plusz összeszedtünk egy kis szemetet is amit valaki butaságból eldobált. Ebédre felmentünk a Mamához és egy jó nagyot aludtam utána, mert fárasztó ám a kertészkedés!
Amikor felébredtem, már a Noémi is ott volt, így együtt meguzsonnáztunk, és már mehettünk is vissza a játszótérre, ahol szerencsére nem volt ma akkor a tömeg mint tegnap... Jó sokat játszhattam, és épp vonatoztam, amikor észre vettem a Mamát, és én szóltam anyának, hogy itt a Mama! Kicsit később pedig épp jött a Timi a Noémiért, amikor apa is felbukkant, én meg pont ekkor kiestem a pörgős játékból - pofára. Csupa por lettem és az arcomon felhorzsolódott kicsit a bőr és akobakomat is beütöttem kicsit. Anyáék gyorsan lemostak és a Mama rakott egy vizes zsepit a fejemre, hogy ne nőjön púpom. Apa hamar hazavitt és lefürdetett és óvatosan lemosta a bibimet is, aztán játszottunk és könyveket olvastunk. Közben anya is hazaért és áthozta a szuper szétcsavarozható fa teherautómat, amit szét is szedett, de aztán csak én és apa tudtuk rendesen újra összecsavarozni :)
A vacsora első körben nem ízlett (a főzelékhez semmi kedvem nem volt), úgyhogy apa kénytelen volt tejpépet csinálni, mert azt ímmel-ámmal ugyan, de megettem (persze közben a kicsi-piros-autós könyvet kellett mesélnie...). Vacsi után még kicsit játszottunk apával a szobában, de későre járt már és álmos is voltam, úgyhogy mentem aludni.
Milán