Ma korán keltem, és apa amikor indult kivett az ágyból és én pedig a Kisvakond bábbal ébresztettem anyát :) Kaja után átmentünk a Mamához, és onnan lementünk sétálni, utána amíg anya elment ebédért, mi a Krisztivel néztük a Bujj-bujj dévédét, utána pedig a bringóhintóval elmentünk a Botiért és visszafelé fagyiztunk, de én most csak tejszínhabot kaptam a tölcsérbe, mert még picit köhögök... A Mamánál mentünk rögtön aludni, és amikor felébredtünk, már ott volt a Noémi is és amíg uzsonnáztunk, nézni kellett az énekeket és sikerült addig-addig hisztiznem, amíg a többiek megették a lekváros buktákat... szóval ezt lebuktam... Utána lementünk a játszótérre és most irtó sokan voltunk lent, és sorban jöttek a Noémiért és a Botiékért a Timi és a Zoli, mi pedig lassan hazaindultunk. Amikor hazaértünk, már várt minket apa és mivel eléggé koszos voltam, menni kellett fürdeni. Ha pedig már fürdőkádban voltam, kértem a tollakat rajzolni és rajzoltam egy csomó szép színes csíkot, meg számokat, egy krumplit és egy bálnát is a csempére és a kádra. Utána anyával vagdostunk papírokat ollóval (még egy terítőtt is csináltunk egy fehér lapból), aztán apa csinált nekünk hot-dogot vacsorára kecsöppel, mustárral, ubival és parival, fincsi kiflivel. Lefekvésig még olvastunk, vonatoztunk és doktorosat is játszottunk.
Milán