Ma délelőtt bementünk apa munkahelyére, ahol eleinte furcsa volt, de szerencsére vittük a hat-hetet, és megmutattam a néniknek akik ott voltak, és nagyon tetszett mindenkinek, úgyhogy végül már nem akartam hazamenni. Aztán nem is haza mentünk, hanem a Mamához, ahol az erkélyen kint volt a kis medence és benne az Anna és a Boti, mellettük pedig a Kriszti. Én is beugrottam melléjük, de csak egy kis ideig, mert felfedeztem, hogy szöszök vannak az alján, úgyhogy kijöttem és néztem, ahogy apa szereli a konnektorokat és kapcsolókat a Mamánál. Utána ebédeltünk és a Zoli is megérkezett, aztán a gyerekszobában a Botival egy nagyon szép várat építettünk és közben csokiztunk. később pedig apa elment dolgozni, mi pedig anyával haza indultunk, de útközben sikerült úgy eltaknyolnom, hogy kicsit felhorzsoltam mind a két térdemet. Otthon mentem rögtön aludni és mikor felébredtem, apa már itthon volt, és egy kis uzsonna után játszottunk, aztán a híradó után lementünk a játszótérre és kicsit ott is futkároztam, meg persze a hat-héttel játszottunk a többi gyerekkel. Sajnos nem maradtunk csak egy órácskát, mert már későre járt és haza kellett menni. Otthon a kádban most nem volt akkora öröm a zuhanyozás, mert csípte a víz a déltájban szerzett "bibiket", de azért kicsit játszottam, amíg apa lemosta az összes hat-hetet. Pancsolás és hajmosás után ettem olyan finom melegszendvicset, mint anya, és még picit játszhattam lefekvés előtt.
Milán