Reggeli után átmentünk a Mamához, és amíg anyáék elmentek takarítani a Krisztivel az új lakásukba, addig én a Mamával játszottam és segítettem neki rejtvényt fejteni, úgy, hogy mondtam neki a számokat :) Ebédre visszaértek anyáék Anna babával és én ebéd után mentem aludni, és amikor felébredtem és uzsonnáztam, utána megjöttek a Noémiék úgyhogy velük is játszottam sokat (na jó, mondjuk egyszer büntibe is mentem, mert annyira belejöttem a játék dobálásba...). Miután elmentek a Timiék, mi lementünk a játszótérre, ahova lejött apa is és hozott pár homokozó játékot, plusz nálam volt ugyebár a nagy hat-hét is (amit két kislány alaposan megnézett, de visszaadták a darabokat), úgyhogy jót játszottam, csak mindenki elindult haza, így mi is. Otthon apával lezuhanyoztuk a vödröket (tök jó!) és a fürdésig rajzolgattam, aztán pancsi után megvacsoráztam. Pár kanál után mondtam ugyan apának, hogy nem kérem a többi rizst borsóval és husival, de ő kitalálta, hogy minden kanálnyira rácsöppent egy-egy csepp kecsöpöt. Így persze mindjárt más, így megettem majdnem az egész tányérral :) Mivel ilyen jól ettem, kaptam desszertet is: banános túrókrémet, aminek a maradékát apa önfeláldozóan megette :) Lefekvés előtt még tornásat játszottunk hármasban, aztán mentem aludni és ma apa már tudott mesét mondani.
Milán