Mivel tegnap a Balcsin voltunk, ezért ma mentünk délelőtt a Nagyihoz, ahol szép új szekrény és asztal volt a nagyszobában (sajnos emiatt az új asztalon nem tologathattam a "hat-hetet", mert összekarcolná, pedig érdekes egy asztal: a közepén barna üveg van és át lehet nézni rajta). Az ebédig játszottam a Nagyival és anyáékkal, aztán a levessel jól is laktam - a Nagyi nagy bánatára, mert nekem csinált sóskafőzeléket de én már nem kértem... Ebéd után megnéztük a tegnapi képeket és már indultunk is haza, mert nemsokára kezdődik a cirkusz! A kocsiban ugyan elaludtam, de otthon már nem volt kedvem aludni, mert izgultam... Közben apa elment a Krisztiért és a Botiért és velük együtt mentünk a cirkuszba, ahol nagyon érdekes volt (csak az elején kicsit ijesztően sötét volt, később meg alig volt levegő). Voltak nénik és bácsik akik mindenféle mutatványokat csináltak és voltak pónilovacskák is és képzeljétek, az egyik tudott számolni is! A lábával annyit koppantott, ahány éves volt! Jé! A szünetben a Boti még lovagolt is az egyiken, én pedig inkább kértem anyát, hogy menjünk haza, mert elfáradtam. Hazasétáltunk tehát és otthon ettem sóskát, aztán még kicsit játszottunk, mielőtt lementünk volna a Mamáékkal sétálni - szokás szerint, csakhogy most jöttek a Krisztiék is, vagyis Anna baba is és persze a Boti is, akivel jókat rohangáltunk. Otthon megint apával játszottunk az új számos kártyával, amit az Ani küldött nekem, aztán lebirkóztam apát az ágyon és az órával is játszottunk és mentem fürdeni és még ettem egy kis levest is.
Milán