Reggeli után mentünk Bori tornára! Volt ott sok-sok baba és ma is kaptunk almát, de ma beteg volt a Mackó Maci, ezért a Tapsifüles adta oda. Anyával virágot is hajtogattunk, és babzsákokkal is játszottunk, és persze mindenkinek az én poharaim kellettek és ugyan odaadtam őket, de hamar vissza is kértem, és ebből kisebb vita is volt, úgyhogy legközelebb nem vihetem be játszani. Ebédelni a Mamához mentünk, ahogy szoktunk, és épp ott volt a Dédi, a Kriszti és az Anna, és amikor a Zoli is megjött, akkor hozott magának pizzát, amiből én is kértem, így persze az ebéd többi "fogása" már nem kellett - na jó, egy kis grízes tészta még lecsúszott. Nehezen aludtam el, mert a Mama nem találta a cumimat, de aztán meglett és aludtam egy jót. Ébredés és uzsonna után a Mamával és a Botival hármasban játszottunk, amíg késő nem lett, mert akkor mentünk anyáék elé. Otthon pedig a süti kutya kiszaladt és rámugrált és nyalogatott is és beszaladt a szobámba körülnézni. Később apa is hazaért, addig tévéztünk anyával, de utána apa játszott velem órásat, aztán egy jót vacsoráztam és mentem fürdeni, de sajnos a poharakat a Mamánál felejtettük. Azért egy csomó játékot bedobáltam a kádba és azokkal játszottam, aztán már menni kellett aludni, mert késő volt.
Milán