No, ma aztán tényleg sokáig aludtam! Épp hazaért anya a közértből, amikor apa kivett az ágyból... A reggeli után nem sokkal pedig felöltöztünk és elmentünk abba a szép cukrászdába, hogy rendeljünk nekem egy fás tortát. Ha meg már ott voltunk, választhattam egy szelet tortát a rengeteg féle közül és én egy oroszkrém nevűt kértem, mert azon szép színes díszítés is volt. Amikor hazaértünk, anya és apa főzőcskézni kezdett, de nem segíthettem, mert kiköpdöstem a földre a pogit, amit előzőleg kikunyiztam és ezen apa kiakadt kicsit. Szóval amíg megsült az ebéd, addig játszottunk a szobában, aztán hármasban megebédeltünk, bár én nem ettem túl sokat (azért a "lazannya" nevű után egy kinder csoki valahogy mégis elfért még a pocakomban...), és után mentem az ágyamba sziesztázni. Nekem viszont semmi kedvem nem volt aludni, úgyhogy egy ideig még csak-csak elvoltam, de aztán kikönyörögtem magam a szobába játszani. Délután pedig apa jól beöltöztetett vízhatlan cuccokba, mert amikor lementünk a Mamáékkal sétálni, akkor így bátran bemehettem a sárba-pocsolyába (amit persze meg is tettem!) Miután visszaértünk, még kicsit játszottunk, aztán mentem fürdeni és enni, aztán már szinte azonnal aludni is (az orr pucolást sajnos nem úsztam meg előtte)...
Milán