Ma megint korán keltem, apa már készülődött amikor ébredeztem. Reggeli után játszottunk kicsit, és utána elsétáltunk a doktor nénihez, ahol kicsit várni kellett, de szerencsére egy Ádám nevű kisfiú, aki pont olyan idős volt mint én, rengeteget rohangált és bújócskázott velem, anyáék alig győzték a tempót :) Sajnos a folytatás kicsit durvább lett: már megint szurit kaptam a karocskámba :( Most mondjuk nem csináltam akkora patáliát, mert nem is fájt annyira, de azért kellemetlen dolog ám ez! A Mamához mentünk ebédelni és átjött a Dédi is és az ebéd után lefeküdtem aludni, aztán ébredés és uzsonna után anya ment a Diáért, én pedig a Mamával játszottam mindenfélét, és később lementünk sétálni az anyáék elé a Somával együtt. Alighogy hazaértünk, még épp vetkőztünk, amikor apa is befutott és vacsoráig játszott velem vödrös-számolóst, aztán kaja után apa csinált banán-turmixot és én is kaptam belőle egy keveset. Fürdés után már nem sokat játszottunk, mert későre járt, hanem menni kellett aludni...
Milán