Ma jó későn keltünk, és reggeli után olyat játszottunk, hogy amit meg szeretnék enni, azt az egyik tányérról tegyem át a másikra. Én persze mindet átpakoltam :) Aztán mindenbe belekóstoltam, de párat nem ettem meg. Kaja után elmentünk a kutyadoktor bácsikhoz, mert ott volt a Mama és a Soma és a Boti is. Innen hazafelé megálltunk a játszótéren és szerencsére jó sokat kópéskodhattunk, amíg anya elment ebédért meg vissza. Ebédre azért be kellett fejezni a hancúrozást, mert mentünk a Mamához és a kaja után jó nagyot aludtunk. Uzsonna után szépen együtt játszottunk a Botival, amíg nem jött érte a Zoli. De értem meg nem jött az apa, amin nagyon csodálkoztam. Kicsit később lementünk sétálni. Amikor hazaértünk, apa már várt minket és játszott velem a híradóig, aztán pedig segítettem neki porszívózni és takarítani... Fürdés után vacsoráztam, de csak csipegettem mindenből, pedig finomakat próbált anya és apa adni (sajttal, sonkával töltött husi, diós tészta, gyümik...). Lefekvés előtt még megnéztünk egy Mátyás királyos mesét, de a gombokat nagyon nagyon szétszórtam, úgyhogy velem szedette össze anya és apa (legalább addig se kellett menni lefeküdni...)
Milán