Ma reggeli után anya elment vásárolni és mi apával mindenfélével játszottunk a nagyszobában: építettünk hajót, tologatott apa a dömperben (közben Garfield cica is végig segített illetve velünk száguldozott fel-alá a lakásban). Aztán egyszercsak telefonált anya, mi öltöztünk és mentünk érte az áruházhoz. Én ki se szálltam, mert anya már jött is nemsokára, addig meg apa kicserélte az elemet a farmos zenélős játékomban, úgyhogy megint klasszul világít és zenél! Otthon aztán segítettem kipakolni a sok zacskónyi ételt-italt meg pelust megy ilyeneket, aztán ebédeltünk és mentem sziesztázni, de elég nehezen aludtam el. Telefoncsörgésre ébredtem, de azért aludtam pár órát és az uzsonna után öltöztünk is rögvest és elsétáltunk hármasban az europarkba a könyvesboltba. Szerencsére anya gyorsan végzett, mert utána - ahogy apa megígérte - mozgólépcsőzhettem és a kiállított hatalmas narancs- és citrom-szobrokat is megnéztük és kicsit sétálhattam is. Visszafelé sétálva pedig a Mamával és a Somával folytattuk a levegőzést, aztán felmentünk és alig játszottam kicst, amikor is eléggé bekakiltam, ami miatt a fürdés előrébb lett hozva. Pancsi után vacsoráztam egy keveset és játszhattam végre a nagyszobában a lefekvés előtt még egy kicsit.
Milán