Ma reggel, ébredés és reggeli után elmentünk a Márta nénihez énekelni. Ma nagyon sokan voltunk, de pont a Noémi és a Levente nem volt ott. A szokásos éneken és játékokon felül ma is meggyújtottunk egy gyertyát, vagyis egyel tőbbet, az adventi koszorún. Hazafelé bementünk közértbe és elmentünk ebédért, és ma otthon ebédeltünk és fincsi volt az ebéd, úgyhogy jót ettem. Utána pedig jót aludtam :) Ébredés és uzsonna után nagyon érdekeset játszottunk anyával: egy nagy lapra ragasztottunk képeket (cicát, kutyát, sünit, autót, meg ilyeneket) és rajzoltunk is hozzájuk csupa klassz dolgot: fákat, kukákat, utakat. Nekem még azután is volt kedvem rajzolni, hogy ezzel elkészültünk, úgyhogy még rajzolhattam a kis asztalnál és még megnéztünk pár kisvakondos mesét a tévében. Épp a szobámban rámoltunk, amikor apa hazaért és én nagyon örültem neki és elébe szaladtam és odabújtam hozzá, aminek ő nagyon örült. Apa le sem vetkőzött, hanem mi öltöztünk mert mentünk sétálni a Mamával és a Somával.Egy kicsit még apa is jött velünk, aztán ő hazament, de mi se voltunk lent sokáig, mert esett az a fránya eső. Amikor felértünk, még rajzolhattam kicsit, csak éppenséggel be is kakiltam, úgyhogy előre lett hozva a fürdés és utána egyből meg is vacsoráztam (most is fincsi milánói volt, mint ebédre és fincsi sajt is volt rajta és utána ehettem zizit, meg almát és a Mama-sütötte süti szélét) bár az igaz, hogy a vége felé inkább csak szétkentem egyenletesen a kaját az asztalon, aminek apa nem túlzottan örült (nem tudom miért, amikor ez olyan vicces...). Kicsit még gombozhattam a lefekvés előtt, de már későre járt, úgyhogy várt rám az ágyikóm...
Milán