Délelőtt igyekeztünk az énekre a Márta nénihez és az új nagyon klassz pólómat vehettem fel és mindenki meg is dicsérte, hogy milyen klassz rocker pólóm van :) Aztán a játék elején a Gergő kicsit megtépett, nem is tudom miért, kicsit sírtam is, de anya megvígasztalt, és utána már jót játszottunk meg énekeltünk. Hazafelé beugrottunk még a kis közértbe és felcsengettünk a Mamának, aki lejött a Somával és együtt elmentünk az ebédért, és a Mamánál együtt megebédeltünk, de ma sajnos nem jött át a Boti, pedig úgy volt, hogy ő is ott lesz... Persze aludtam is egy jót, és mivel ma anyának nem kellett mennie a Diáért, mert ő sajnos beteg lett, ezért így négyesben elmentünk csavarogni és a centrumba vásárolgatni. Én is kaptam ruhákat és játékokat, de most még nem kaptam meg őket, hanem majd később fogom állítólag... Innen egyből hazamentünk és elkezdtünk anyával tornázni, amikor hazaért apa is, úgyhogy a torna helyett inkább vele játszottam egész a vacsoráig, ami a tegnapi, nagyi-féle husi és majonézes krumpli volt, és desszertnek én választhattam egy csomó nyalánkság közül, de én gangangát kértem, amit be is faltam természetesen... Fürdés után még picit játszhattam, de mivel későre jár, megyek aludni!
Milán