Reggel megint együtt keltünk apával, és ő ma is hozott nekem egy könyvet és friss vizet, így legalább elszórakoztattam magam, amíg anya is elkészült és kivett reggelizni. Utána pedig mentünk a ringatóra játszani. Ma egész sokan voltunk (de sajnos a Noémiék nem) és jót játszottunk, én is sokat játszottam és utánoztam a többieket. Hazafelé beugrottunk még a közértbe és felugrottunk a Mamáért és a Somáért és velük mentünk az ebédért. Megnéztük az építkezést is és a buta Soma minden kiskutyához oda akart menni. Amikor felmentünk a Mamához, jóízűen megebédeltem, pláne, hogy egyedül ehettem kanállal! Kaja után jött a Dédi és én rajzolhattam is, aztán elmentem aludni és utána uzsonnáztam és anya elment a Diáért, én pedig a Mamával játszottam amíg anya értem nem jött. Lementünk sétálni is de a Mama nem igazán bírt kettőnkkel (a Somával és velem), de végül előkerültek anyáék is és a séta végén hazamentünk. Otthon apával is rajzoltunk, és jót vacsiztam aztán mentem fürdeni, elmeséltük apának a napomat és mentem is aludni miután anya énekelt szokás szerint pár altatódalt...
Milán