Reggel épp indult apa amikor keltem, még integettünk egymásnak és ő kivitte a kukába a kakámat. Reggeli után megtanultam a halacska testrészeit, megnéztünk egy könyvet, aztán pedig anyával felkerekedtünk és elmentünk a tornára, ahol gyurmáztunk is! Mi is csináltunk formákat krumplinyomóval meg formákkal. Ma még futóverseny is volt! Egy nálam kisebb kisfiú még nálam is gyorsabb volt (persze, mert elestem és négykézláb folytattam...) a legjobb időm pedig "hatmarmincnégy" lett- csak tudnám ez mit jelent...? Hazafelé beugrottunk a közértbe és a Mama már várt minket a konyha előtt a Somával és az ételhordókkal. A Mamánál az ablakból néztem az építkezést és átjött az Ani is kicsit, aztán ebédeltünk (fincsi volt az ebéd: májgombóc leves és derelye) és mentem aludni. Ébredés után a Mamával játszottam, mert anya ment segíteni a Krisztinek, és mi épp uzsonnáztunk amikor megérkezett, aztán element megint a Diáért. Később, a nagy ugrabugrában még a pelusom is átázott, úgyhogy teljesen át kellett öltöznöm, és amikor lementünk a Mamával, akkor az utcán pont összefutottunk a Diával és anyával és így velük együtt sétáltattuk mega Somát. Otthon sajnos üres lakás fogadott: apa még nem volt otthon, de szerencsére nemsokára ő is megjött és a konyhában elővették nekem anyával a kis asztalomat és székemet, és rajzolhattam egy jóóóóót (persze megint összefirkáltam a kezemet, sőt még a fülemet is...). Rajzolás után pedig apa adott nekem fincsi vacsorát: lekváros derelyét és rizses korongokat és kubut ittam hozzá. Na ez igazán a fogamra való vacsora volt! Kaja után még játszottam kicsit, aztán mentem fürdeni.
Milán