Ma kicsit más volt a reggel, mint szokott: alighogy felébredtem, anya gyorsan tisztába rakott és átöltöztetett, amikor is kopogtak és a Dédi volt az! Ő adott reggelit is, mert anya és apa elmentek a Mamával. Én reggeli után körbevezettem a lakásban és jó kis rendetlenséget is csináltam a nagyszobábban. Maikor anya megjött, a Dédi elment és mi anyával tornáztunk egyet (illetve ő tornázott én meg néha próbáltam utánozni). Utána lementünk ebédért, és eléggé be volt borulva, de szerencsére mégse esett. Innen a Mamához mentünk és mindenből ettem egy kicsit (zölborsólevest, halacskát, almát áfonyával) aztán mentem aludni. Mikor felébredtem, a Boti még aludt, mert ő közben átjött, úgyhogy amikor ő is felébredt, akkor ettünk uzsonnára mindenfélét össze-vissza. Később megjött a Dia is, de addig mi a Botival rendetlenkedtünk és bohóckodtunk. Sajnos a Dia nem maradt sokáig, és amikor elment, mi megnéztük a Thomas-os mesét. Amikor lementünk sétálni, levittük a kétüléses bringát is és az utcán összefutottunk apával, aki épp jött haza az autóval. Együtt felmentünk és apával jókat játszottunk: könyveket néztünk, tornyot épített nekem apa és a vacsi után megint olyat játszottunk, mint délelőtt anyával: egy kekszet eldugott apa a két kis pohár közül az egyikbe és letakarta, nekem pedig meg kellett keresni a kekszet. Mivel nagyon ügyes voltam, még meg is ehettem a kekszet a végén :)
Milán