Reggel gyorsan megreggeliztünk és máris indultunk a Mamához. Épp egyszerre érkeztünk az ebédes bácsival. Le sem vetkőztünk, máris mentünk a piacra vásárolgatni és a gyógyszertárba. Miután visszaértünk a Mamához, kicsit játszottunk anyával, aztán jött haza a Mama és jött vele az Eti is. Az Eti picit (amennyire hagytam) megszeretgetett, aztán ő ment is haza... Én még kicsit játszottam az erkélyen (bár kértem, mégse tettek anyáék vizet a medencébe, mert állítólag hideg van... azért "fellazítottam" néhány virág földjét). Ebéd után aludtam egy jót, és mikor felébredtem, már ott volt a Dédi és az Ani, akik megetettek és játszottak velem. Alighogy elmentek a Dédiék, már jött is apa, és kicsit még vele játszottam (illetve néztem, hogy miket csinál az ajtókkal, mert valami érdekeseket csinált, csak fogalmam sincs mit ...), aztán siettünk haza, mert fújt a szél és picit szemerkélt az eső. Otthon jó sokat játszottam apával: olvastunk, báboztunk, tornyot építettem, segítettem mosni és teregetni, és persze vacsoráztam is. Fürdés után megint nem voltam még éhes, úgyhogy még játszhattam egy kicsit.
Milán