Reggelire nem ettem túl sokat, és utána elsiettünk vásárolni és a postára. A kidobni való egyik flakont megsajnáltam és nem engedtem kidobni: na azt végígcipeltük (pedig anya még az út elején ki akarta dobni a szelektívbe). Hazafelé meglátogattuk a Mamát az oviban. Otthon sokat játszottunk, és ma is játszottunk olyat, hogy három tárgyat kellett felismerni. Ma már olyan jól ment, hogy rá is mutatok melyik - melyik. Anya nagyon örült, hogy ilyen okos vagyok már :) Ebéd után aludtam egy jót és ébredés után feljött a Csilla is és énekeltünk kicsit. Uzsonna után átmentünk a Mamához. A Boti és a Kriszti is ott volt és nagyon jót játszottunk és együtt ettünk mindenfélét a Botival (kiflit, sajtos kiflit, meg ilyen finomságokat). Miután a Botiék elmentek, lementünk sétálni és a Soma ma kikakilta a lufit amit tegnap megevett. Hmmm. Érdekes... Otthon már várt rám apa, én rögtön hozzárohantam és odabújtam hozzá ő pedig jól megszeretgetett. Utána fürdésig duplóval játszottunk: nagyon magas tornyot tudok már építeni!
Milán