Reggel megint jó sokáig aludtam, így a regeli és a tízórai összevonásra került (apropó: nagyon finom az új reggeli tejpép. Kekszes csokis!) Utána lementünk a Mama elé és a Somát is megsétáltattuk, aztán elmentünk több boltba is, nekem szandált nézni (megint nem volt a méretemben), és polcot a szobámba (ez volt, csak le kell mérni, hogy most mekkora is kell tulajdonképpen), meg vásárolni is voltunk, és hazafelé menet bementünk az ebédért is. Viszont ebédelni nem volt kedvem (nem voltam még éhes ráadásul ma nagyon meleg volt!), ettem egy kis krémtúrót és inkább aludtam egy nagyot. Amikor felkeltem, pár percre rá megjött apa és elment anya fodrászhoz. A délután apával és persze sok-sok játékkal telt: elővetettem a piros csövet és bújócskáztunk, meg zenéltünk, meg könyveket nézegettünk, ilyenek. Ja, és persze eddigre már éhes is lettem (hiszen az ebéd gyakorlatilag elmaradt), úgyhogy megettem a nagyi féle paradicsomos kajából egy nagy tányérral és friss kenyérkét is kértem hozzá, és utána desszertnek kaptam egy egész barackos túróhabot, amiért ilyen ügyesen ettem. Utána fürdésig még játszottunk apával, és ma megint egyedül fürdetetett és etetett apa, mert anya még nem ért haza, így a masszázs elmaradt, de sebaj, úgyis nagyon álmos voltam már...
Milán