Képzeljétek, ma is voltunk délelőtt a zenebölcsiben! Olyan klassz volt! Például Márti néni furulyázott, és amikor abbahagyta és letette a furulyát én odamásztam, és próbáltam utánozni, és bár pont ugyanúgy a számba vettem, de mégse szólalt meg a furulya, úgyhogy odanyújtottam a Márta néninek, játszon még valamit, mert tetszik ahogy szól... Persze sokat "rohangáltunk" is a többiekkel, úgyhogy nagyon elfáradtam, ebéd után ki is aludtam magam, amikor hazaértünk. Délután lementünk hintázni a játszótérre, csak előbb elmentünk a Diáért, szóval így ő is velünk játszott. Aztán jött a Mama és felmentünk hozzá, és kisvártatva megérkezett a Dédi, a Tímea, és a Noémi, aztán pedig a Boti és a Kriszti. Egy egész kis bölcsöde-óvoda kerekedett hirtelen! Én a Noémivel a gyerekszobában, a Boti pedig a Diával játszott a nagyszobában. A felhőtlen szórakozást 
csak a hajvágás rontotta el pár percre, mert azt úúúútálom. Illetve pontosabban annak a szörnyű masinának a hangját nem szeretem, amivel a fejemet birizgálják ilyenkor.
Este amikor hazaértünk, apa már várt rám egy új játékkal: egy kis hengerről letekert egy kis darab papírnak tűnő csíkot, de ez nem papír volt, mert sem eltépni nem tudtam, se eldobni, se leszedni az ujjamról mert folyton rámragadt. Valami ragtapasz vagy mi a neve és ha apa nem szedi le az ujjamról, akkor soha el nem eresztett volna! A kádban is új játékot próbálhattam ki: ez a ragtapasz ellenkezője volt: egy zöld kerek játék, ami folyton kicsúszott a kezemből. Képtelenség volt egy pillanatnál tovább megfogni, folyton kisiklott a kezemből. Ennek "szappan" a neve, és egy ideig vicces, ahogy csúszkál, de aztán meguntam a felesleges erőlködést és inkább a pohárral játszottam...
Milán
