Bizony! Már tizenegy hónapos vagyok! Kaptam új játékokat is a neves nap alkalmából: egy jópár mindenféle járművet egy fajtából: autókat, repülőt, mozdonyt, ilyesmit, és este a kádban is egy új halacska "várt rám"... No, de még ne szaladjunk ennyire előre...
Reggel jó sokáig aludtam, apa már elment dolgozni mikor felkeltem, így anya adott reggelit, és egy picit még visszafeküdtem, aztán tízórai után játszottunk anyával kukucsosat és tik-tak órásat, majd sétáltunk egy nagyot és a Csillát is elkisértük az ovihoz. Ebéd után a szokásos szieszta következett, majd ismét séta, mert szerencsére ma egész jó idő volt (nyilván a kedvemért!), sütött a napocska és csak picit volt hideg. Elmentünk ismét az ovihoz és néztem, hogy miket játszanak az ovis gyerekek és még egy labdát is megkaparintottam ... Amikor hazaértünk, még apa nem volt otthon, de kicsit később ő is megjött, adott vacsit és hintázhattam is, meg persze játszottam az új (és régi) játékaimmal egész fürdésig. Anya levetkőztetett én pedig kiszöktem a fürdőbe, mert hallottam, hogy már készül a vizecském :) A kádban két újdonság várt: egy pohár, amivel anya elképzelése szerint öntögetnem kellett volna a vizet, de szerintem sokkal viccesebb, ha mindent jól összefröcskölök vele :) ,és a már említett piros nagy halacska.
Milán
Mivel 26-a van, ezért megmértek anyáék: fürdés után, kaja előtt 9580 gramm és 77 centi vagyok, a fejecském 45 kőrbe-kőrbe és a lábacskám még mindig kb. 12 centi, tehát 18-19-es...