Tízórai után lementünk sétálni. A Mama és Soma is lent voltak, de nem sokáig sétáltunk együtt, mert mi mentünk tovább a gyógyszertárba. Kicsit szemerkélt az eső, de nem volt vészes. Hazafelé megint összefutottunk a Mamával, aki épp ment munkába, úgyhogy elkisértük.
Ma sonkás tészta volt paradicsomos burgonyával ebédre. Olyan jól bekajáltam, hogy aludtam 3 órát. Ébredés után újfajta desszertet kaptam: mangós rizses gyümölcsöt. Hmmm. Fincsi! Utána elmentünk a mama ovijába és kicsit játszhattam az ovis fiúkkal is. Anyáék beültettek egy kis székbe, de az egyik fiú kikapcsolta a székemen az övet én meg beestem a székbe. Még jó, hogy anya gyorsan kiszedett, mert igencsak szorult helyzetbe kerültem!
Alighogy hazaértünk, már jött is apa és adott uzsonnát. Utána estig játszottunk, de egyre bágyadtabb lettem, ugyanis felment a lázam, és ugyan kaptam valami furcsa ízű dolgot, de olyan kába lettem, hogy apa ölében elaludtam a számítógép előtt ülve. A lázam ugyan lejjebb ment és kicsit jobban is lettem, de a fürdés ma gyorsított volt és a maszázs elmaradt (az orrszívás bezzeg nem!), evés után pedig mentem az ágyikómba, de még nem voltam álmos, úgyhogy játszottam kicsit még...
Milán