Reggel együtt reggeliztünk apával, utána én még visszaaludtam. Délelőtt lementünk a játszótérre és a homokozóban nagyon jót játszottam az új játékaimmal!
Ebédre átmentünk - szokás szerint - a mamához, és most odajöttek a Krisztiék és a Dédi is. Délután együtt aludtunk a Botival - mármint egy időben - de előtte és utána jókat játszottam a Boti kisautóival (amíg anyáék engedték, ugyanis állítólag nem az a játék lényege, hogy a Boti szépen sorba rakja én meg jól széthordom a kiskocsikat... csak tudnám akkor mi a játék ebben? nem a tologatás és brummogás? én eddig azt hittem!)
Este nagyon nyűgös lettem, egyrészt már álmos is voltam és éhes is, úgyhogy a fürdés gyorsított módszerrel, kevés játékkal zajlott le és utána a masszázs is csak a "light" verzió volt. Aztán végre kaptam vacsorát és már zuhantam is az ágyikómba.
Milán