Reggel utánoztam anyának a Somát, vagyis mondtam, hogy vau-vau. Nagyon tetszett anyának, majd még elsütöm ezt később is, mert úgy látom jó poénnak veszik a felnőttek...
Délelőtt átjött az Eti és kicsit megdajkált, utána együtt átmentünk a mamához, illetve lent megvártuk, mert jött épp le a Soma kutyával. Utána velük együtt sétáltunk egy kicsit, aztán a Kriszti is odajött, és ők együtt elmentek a Botiért, de a Boti ma nem jött fel velünk, mert a másik nagyijához mentek, és mi pedig felmentünk. Megmutattam a mamának is, hogy milyen ügyesen bánok ezekkel a színes karikákkal.
Este átjött értem apa és gyalog vitt le, mert rossz volt a lift. A Somát meg anya vitte, pontosabban a Soma húzta le anyát a földszintig. A fürdésig apával játszottunk, de ma nem aludtam túl sokat, ezért már elég nyűgös kezdtem lenni, úgyhogy a masszázs is csak egy rövidített verzió volt, aztán ettem és már mentem is alukálni...
Milán