Ma reggel már nem volt kedvem visszaaludni, hanem inkább apát próbáltam rávenni, hogy játszon velem. Aztán kicsit később mégis inkább aludtam délig, de akkor már igencsak korgott a gyomrom, úgyhogy bekanalaztam egy zöldborsófőzeléket. Délután pedig megint egy új helyen voltunk: a Csilla és a Csaba épülő lakásában, ahol apa segített szerelni, mi pedig anyával próbáltunk nem-útban-lenni. A Lili kutyus is ott volt és folyton ugrált és mindnekit megugatott. Aztán elsétáltunk pizzáért is és aludtam is a teraszukon. Besötétedett mire hazaindultunk, és már megint éhes voltam, és most megint egy újdonságot kaptam vacsira: banán ízű tejpépet. Hmmm. Fincsi!
Milán