Hú! A mai nap nagyon mozgalmas volt! Délelőtt elmentünk egy "cukrászdába" autóval, ami egy nagyon érdekes hely, sok színes dolog van üvegek mögött, és lehet belőlük kérni (akkor játéknak hittem, de utólag már tudom, kaja a nagyoknak, mert láttam, hogy esznek belőle a felnőttek).
No de ez mind semmi! Délután egy olyan helyen voltunk, ahol sok-sok rokonom és ismerősöm szép ruhákba öltözve (én is ki voltam ám öltözve!) várt egy nagy teremben, azután anya, a Kriszti, a Peti és apa velem külön leült elöl és egy néni mondott egy csomó mindent, azután kézről-kézre jártam egy kicsit, a nagyok ittak (nekem nem adtak, pedig nagyon akartam abból a szép pohárból inni) és utána mindenki odajött és megpuszilgatott és dajkálgatott. Nem mondom, ez nagyon tetszett! Mosolyogtam is mindenkire! Állítólag ez valami "névadó ünnepség" nevű játék volt...
No és ezek után még mindig nem volt vége a szuper dolgoknak, mert sokan feljöttek hozzánk és én a nagyszobában a szőnyegen játszottam a Natival és a Botival jó sokat!
Este a fürdetésnél nem volt ott apa (mert ő elment egy másik buliba is), hanem a Csilla néni helyettesítette, ő mosta meg a hátamat. Micsoda nap!
Köszönöm mindenkinek, hogy eljött, és köszönöm a sok szép ajándékot is! (Kaptam egy csomó tök jó játékot, meg ruhát, meg még ki-tudja-mit...)
Milán
137.nap
Tetszik
0
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://bmilan.blog.hu/api/trackback/id/tr345154398
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.