Elég volt fél kilencre menni, mert a dupla töri első órájában páran feleltek csak. A hátralévő időben a "nagy földrajzi felfedezések" tételt vettük át és már csak egy tétel van hátra. A tesi ma egész jó volt, három csapatban játszottunk egymás ellen röpit. A mai matek pedig kifejezetten hasznos volt, ugyanis a szöveges feladatok típusait és trükkjeit vettük, és mivel mindig van pár szöveges feladat, és azok fejtörők néha, így ez jól fog majd jönni! Aztán szerencsére nem kellett egy órát várnom a foci sportkörre, mert már rögtön becsatlakozhattam egy focimeccsbe pár sportkörössel és így 11-11 fős két csapatban tudtunk játszani, és egész jó volt ma a meccs :)
Suliból jöttem haza, de egy megállót együtt buszoztam még a Levivel és dumcsiztunk kicsit. Itthon ebédeltem, Password-öt néztem és megcsináltam az Eurovíziós videóm szavazólapját excelben, aztán amint jött apa, ő már rögtön szavazhatott is :)
Utána ő lassan ment is, én pedig még töriztem amíg át nem ért a Dóri.
Milán