Hajnalban arra ébredtem, hogy piszkosul fáj a torkom! Írtam az angol tanárnak is, hogy nem tudok majd menni és írtunk az ofőnek is, hogy beteg lettem. Pedig ma egész jó nap volt a suliban :(
Még kicsit vissza tudtam aludni és délelőtt lementem a háziorvosomhoz. Meglepő módon szinte rögtön be is mehettem és szerencsére addigra amúgy már jobb is volt a torkom, de még piros volt, viszont semmi extra amúgy, lázam nem is volt. A doktornő úgy írt ki, hogy ha holnap jól leszek, mehetek is suliba (én szeretnék!).
Délután sokat pihentem, játszottam, és mivel reggel két hotdogot reggeliztem, ezért hatkor ebédeltem (vacsoráztam?) harcsa nugettset rizzsel. Utána még angoloztam is és este az Eurovízió Albán válogatóját néztem, az mindig vicces! Ami még jó hír, hogy gyakorlatilag rendbejött a torkom, már egyáltalán nem fáj!
Milán