Dóri ma korábban kelt, mint én, mert ment vásárolni és matekozni. Én pedig ráértem kelni az atlétikai és úszás versenyekre, mert természetesen ma is néztem az olimpiát.
Mikor hazaért anya, kisütött egy négysajtos pizzát nekem ebédre, és délután a vívást néztük, aztán mentem át a Dóri nevelőapjának szülinapja okán a Dóri nagyszüleihez, ahol uzsonna várt minket, de még nem voltam éhes, csak egy szendvicset ettem, és miután fagyiztunk is, lassan haza indultam.
Apa már közben ideért és ma a MiniMotorways-el játszottunk, mert azzal már rég játszottunk és volt is egy új várostérkép benne, azt rögtön ki is próbáltuk (jó nehéz volt!). Aztán apa indult haza, mi pedig anyával folytattuk a tévézést.
Milán