Nem kellett nulladik órára bemenni, így rögtön a töri dolgozattal kezdtünk. Esszé írás volt és igyekeztem mindent úgy írni, ahogy gyakoroltuk. Média gyakorlatra ismét egy régi Deákos jött vissza, aki főleg reklámokat készít és erről tartott nekünk egy órát. Tesi helyett a leendő szalagavatós tánctanárunk jött be, aki az angol keringőt fogja nekünk betanítani (mert eldöntöttük, hogy nem bécsi, hanem angol keringő lesz - bár nem igazán értjük a különbséget). Végül a matek óra jött, de nem írtunk dolgozatot ma mégse, hanem még gyakoroltunk.
Suliból mentünk a Dórival a KÖKI-be ebédelni és onnan ő is ment haza és én is jöttem haza. Itthon telefonozgattam és számítógépeztem, aztán jött apa és mentünk Gyömrőre. Délután Wii-ztünk és este megnéztük a Verdák3-at, mert azt rég láttam, közben pedig apa sütött egy adag mini kakaós csigát vacsorára.
Milán