Dupla magyaron Bánk Bán elemzés, sőt az érettségi tétel kidolgozását is, mert ez már az, és csapatmunkában dolgoztunk, matekon megtudtuk hogy jövő pénteken dolgozat lesz sinus-cosinus tételből, tesin röpiztünk, de ma nem volt olyan jó, mert véletlenszerű csapatkiosztások voltak és nagyon gyenge csapatba kerültem és alig jutottam labdához. Angolon haladtunk tovább és megoldottunk pár elég nehéz feladatot a tankönyvből. Törin gyakorló feladatlapot oldottunk meg, föci fakton pedig a legfontosabb anyagot kezdtük el: az övezetességet (melyik földrajzi övezetnek mik a jellemzői, miről ismerhetők fel, ilyenek). Suliból mentem a Shopmarkba az ÁzsiaLótuszba ebédelni rákhúsos táskát és a csapattal mentem is vissza a suliba a röpi szakkörre, amin végre többen is voltunk, csak már fáradtak voltunk. Szakkör után maradtam is, mert mikulás parti volt a nyolcas teremben. Na nem volt valami nagy szám, összvissz három asztalnál lehetett játszani, és nem sok dolgom volt, de nem baj, a végén azért kellett segíteni elpakolni. Hat körül már sötétben jöttem haza, de hangulatos volt,mert sok helyen már ki vannak világítva a házak a Wekerlén.
Este pedig már kezdődik az Eurovízió első nemzeti válogatója, a Cseh dalok előadásai.
Milán