Reggelire tojásrántottát csináltam magamnak és képzeljétek, el is mosogattam magam után!
Az első óra ofő volt, de semmi új infó nem volt és utána a tesi elmaradt, mert a teremben a szalagavatóra gyakoroltak, szóval elég lett volna tulajdonképpen a dupla matekra bemenni - na mindegy... A matek fárasztó volt kissé, utána magyaron a múlt órai munkánkat ellenőriztük és az enyém egész jó lett. Digit kulton is a leadott feladatokról volt szó, most a word-ben írt házikról (kaptam egy ötöst értük), aztán még végül a dupla föci fakt jött, de az legalább érdekes volt (a tengerekről, hullámokról ilyenekről tanulunk).
Suliból a Dórihoz mentem, ott ebédeltem, és még együtt elmentünk a DM-be, aztán lassan jöttem haza. Itthon lefürödtem és már jött is apa, de ő leült anya mellé a géphez segíteni neki (valami NN-es biztosítós hölggyel beszéltek, aki rengeteget tudott beszélni...), én pedig addig megírtam a matek házit, ebben most úgysem kellett segíteni, a mostani anyagot az órai gyakorlás alapján meg tudtam csinálni. Utána, amikor már anyáék végeztek, apával még Geoguessr-eztem egy ország-megszerzős menetet, az legalább jól megy mindig :)
Milán